Az itató kialakításakor szabadon szárnyalhat fantáziánk. Ügyelni kell azonban rá, hogy az itató lassan mélyüljön, a közepére pedig egy lapos követ érdemes tenni, ahol a madarak megállhatnak, leszállhatnak. Minél inkább természethű lesz az itatónk, annál inkább kedvelni fogják a madarak is - írja közleményében a Duna-Dráva Nemzetipark-igazgatóság.

A természetközeli látvány megalkotásához kiválóak a patakkövek, a sóderágy, a betelepített vízi növények. Fontos, hogy az itató árnyékos vagy félárnyékos helyen legyen, ezáltal védhetjük a madarakat a tűző napsütéstől, de az is lényeges szempont, hogy a víz lassabban párolog árnyékban. Az itató elhelyezésénél ügyeljünk rá, hogy a kertünkbe tévedő macskáknak elérhetetlen legyen, másképp könnyen a madarak vesztőhelyévé válhat. Az énekesmadaraknak fontos, hogy az itató közelében találjanak búvóhelyül szolgáló cserjéket, fiatal fákat, ahová veszély esetén gyorsan elérhetnek.

A szomjas madarakról se feledkezzünk meg a hőségben
 

Illusztráció. (MTI Fotó: Kovács Attila)

Az ilyen „menekülőútvonalak” biztosítása garancia lehet itatónk népszerűségére. A madáritatóban szeretnek fürdeni a rigók, a kék cinegék, a vörösbegyek. A madaraknak a fürdés, a tollazat tisztán tartása állandó, létfontosságú tevékenység, az itató ezért is lényeges eleme kertünknek.

Ügyeljünk rá, hogy az itató vizét, amennyiben nincs átfolyása a medencének, rendszeresen cseréljük. Itatásra legmegfelelőbb az esővíz. Fontos, hogy miután az itatóhoz szoktattuk a madarakat, a vízutánpótlást folyamatosan biztosítsuk és ne csapjuk be a szárnyasokat.