Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett: a kórház 2012 decemberében került állami fenntartásba, és 2013 májusában integrálódott a Bács-Kiskun Megyei Kórház szervezeti struktúrájába. A kórház az állami tulajdonba kerülésekor elveszített ellátási formáit mint funkciókat mára visszakapta.

A helyettes államtitkár elmondta azt is: a kórházfejlesztés megvalósítása - a különféle engedélyezési eljárások miatt - a tervezettnél tovább tartott, így a végösszeget már nem lehetett uniós támogatásból kifizetni. Az adósság rendezéséig az épületet nem használhatta a kórház. Egy tavaly augusztusi kormányhatározat értelmében azonban a kiskunfélegyházi intézmény is részesült abból a csaknem 6 milliárd forint kiegészítő uniós forrásból, amelyet egyes kórházak félbemaradt beruházásának, fejlesztésének befejezésére szánt a kormány - tette hozzá.

Lezsák Sándor (Fidesz), az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője az ünnepségen elmondta: az elmúlt öt évben országos szinten mintegy 332 milliárd forintot fordíthattak a kórházak fejlesztésekre. Az integrációs pályázatnak köszönhetően a Bács-Kiskun Megyei Kórház csaknem 3 milliárd forintot kapott telephelyeinek fejlesztésére.  A kiskunfélegyházi új szárny megépítése nemcsak a helyiek életében, de a környező településeken, a kistérségben élők számára is jelentős beruházás.

Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója arról beszélt, hogy a kiskunfélegyházi kórház infrastrukturális beruházásra és gépparkfejlesztésre több mint 600-600 millió forintot költhetett. Az összegből az intézmény régi ebédlőjének és mosdóinak helyére építették fel az új épületszárnyat, bővítették a szakrendeléseket, megteremtették az egynapos sebészet és belgyógyászat legmodernebb feltételeit, valamint megújult a röntgenpark is. Ezzel a korábbinál sokkal több beteg magasabb szintű ellátása történhet meg helyben - fűzte hozzá.

Csányi József (Nemzeti Fórum), Kiskunfélegyháza polgármestere kiemelte: a kórházfejlesztéssel nem feledkeznek meg a betegellátás másik pilléréről sem. Már dolgoznak egy olyan program létrehozásán, amely az önkormányzat által működtetett háziorvosi rendelők fejlesztését tenné lehetővé. A tervek szerint erre még az idén több tízmillió forintot fordíthat a város.