A tárca tájékoztatása szerint a miniszter elmondta, hogy az Országgyűlésnek múlt héten benyújtott, a jövő évre szóló költségvetési törvényjavaslatban négyezer milliárd forintot különítettek el fejlesztések finanszírozására, köztük az Irinyi terv és az Ipar 4.0 projektjeire.
    
A kormány támogatja a kkv-k növekedési esélyeit egyebek mellett a finanszírozási forrásokhoz jutás könnyítésével, a vállalati környezet fejlesztésével, adócsökkentésekkel, az uniós források gazdaságfejlesztést szolgáló felhasználásával, a beszállítói integrátori programmal, a szakképzés fejlesztésével és a tavaly novemberben kötött bérmegállapodással - mondta Varga Mihály a közlemény szerint.
    
A miniszter hozzátette: a 2016-ban elindított Irinyi terv célja a jövőben is az, hogy biztosítsa a magyar gazdaság hosszú távú és tartós növekedését. A feldolgozóipar megfelelő ütemű bővülését új technológiák alkalmazásával, az energia- és anyaghatékonyság növelésével, a területi egyenlőtlenségek megszüntetésével és az erőforrások minél nagyobb mértékű hasznosításával lehet elérni.
    
Az Irinyi terv részeként a kormány mintegy 250 millió forint támogatást adott a Genevation Aircraft Kft.-nek új repülőgép prototípusainak kifejlesztésére és sorozatgyártására. Jakabszálláson, a Bács-Kiskun megyei üzemben fejlesztették ki a GENPRO műrepülőgépet, amely világ első acél-karbon rácsszerkezetű anyagból készült egyszemélyes repülője.
    
A fejlesztés következő részeként a vállalkozás mintegy tízmilliárd forint értékben új kompozit gyártócsarnokot épít, a beruházás jelentősen hozzájárul a magyar ipar fejlődéséhez, a speciális szaktudás Magyarországon tartásához, valamint az ipari export növeléséhez - áll a PM közleményében.